Visszatekintés (2024.06.29.) Máramarosi Alexa újra bajnoki bronzérmes

2024-10-03

Tamásiból indulva az U17 fiúk Iregszemcse – Nagykónyi körből hármat teljesítettek, ahol Bán Botond idei első OB-án egy üldöző sorból felzárkózva a főmezőnyre, szerzett dícséretes 26. helyet.

Vasárnap délelőtt 9 órakor indult a már évek óta hagyományos helyszínen a Tamási melletti Pincehelyen az U13 és WU15 16 km-es távon, majd délután Tamásiban az U15 és WU17 56 km-es távon az Országúti Magyar Bajnokság. Mindkét verseny célja a Gyönk határában lévő 1 km-es meredek emelkedő tetején volt.

Délelőtt Mármarosi Manuelnek majdnem sikerült a bravúr, mert csak 3 másodpercre volt a bronzérmestől.

Délután viszont Mármarosi Alexának az Időfutam OB után újra sikerült dobogóra állnia: Az oldalszél miatt darabjaira hullott mezőny második sorában ragadt, de miután 10 km-es hősies üldözéssel újra felzárkóztak a három lány ellenfelével száguldó élcsoportra, nagyszerű hegyi hajrával kaparintotta meg a bronzérmet. Alexa ezeknek az értékes eredményeinek köszönhetően,   megyénkből egyedüliként meghívást kapott, közép Európa egyik legnagyobb válogatott utánpótlás eseményére a szlovéniai KIDS Tour-ra. Bízunk benne, hogy formája kitart még és ott is hasonlóan helytáll majd !

Ebben a mezőnyben az U15 fiúknál öccse Marcell 8. Rádi Noel 22. lett.

 

Eredmények

 

Országúti OB:

 

U15                                          85 km

  1. Bán Botond

 

U13                                          16 km

  1. Mármarosi Manuel

 

WU17                                       16 km

  1. Mármarosi Alexa

 

U15                                          56 km

  1. Mármarosi Marcell
  2. Rádi Noel

Támogatók

Szekszárdi Sportközpont
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, továbbá látogatottsága mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.