Szenzációsan szerepeltek atlétáink Zamárdiban

2020-10-22

Kedden Zamárdiba utaztak gyermekkorosztályos atlétáink a Sport XXI. program következő versenyére. U13-as csapatunk az elmúlt két versenyen nem talált legyőzőre a Dél-Dunántúl régióban, valamint az U11-eseink is mindig dobogón voltak.

A Balaton partján gyönyörű szép időjárás fogadta a mezei futóverseny résztvevőit. Sajnálatos módon ezúttal U11-es csapatot nem tudtunk összeállítani, három versenyzőnk mégis érmet szerzett egy Dombóvárral közös csapatban. Az 1200 méteres versenyben harmadik helyen végzett a 8 fős vegyes együttes, melyet Szekszárdról Andrási Dominik, Kiss Bódog és Máté Ákos erősített.

Az U13-as korosztálynak 1800 méter volt a táv a 600 méteres körpályán, melyet közvetlenül a parton, a Kossuth rendezvénytéren alakított ki a szervező Zamárdi Petőfi SE. Az idősebb korosztályban is hét csapat, vagyis 56 gyermek állt rajthoz. Szakosztályunk „A” csapatát két kajakos lány erősítette Kercsmár Boglárka és Gorján Regina. Atlétáink fölényes győzelmet arattak: az első négy helyen sportközpontos versenyző érkezett a célba: Felkl Dominik, Orbán-Zaják Péter, Kiss Bendegúz és Kercsmár Boglárka, utóbbi a legjobb lányként ért célba. A nemenkénti eredményhirdetésnél, a lányoknál a dobogó harmadik fokára állhatott még Görföl Zselyke is. Aranyérmes csapatunk további tagjai: Molnár Gergő, Kaszó Borka és Gorján Regina. „B” csapatunk nem volt teljes, egy zamárdi kislánnyal kiegészülve a hatodik helyen végeztek. A csapat tagjai: Gréczy Bálint, Gréczy Dániel, Kocsis Martin, Häckl Ábel, Benke Eszter, Posta Gréta, Tibai Panna.

A versenyzőket Szőke Gergő és Scherer Tamás edzők kísérték.

EREDMÉNYEK – U11

EREDMÉNYEK – U13

Támogatók