Retró hangulat, lendületes közösség – sikeres volt a Harmadik térfél második bulija

2025-07-28

Július utolsó péntekén ismét megtelt a tér a Harmadik térfél elnevezésű közösségi Retro party-n, amelyet immár hagyományteremtő szándékkal szerveztek meg a szervezők. A retró slágerek, a jó hangulat és a közvetlen közösségi légkör sokakat vonzott, és egyértelműen bebizonyosodott: van igény a laza, zenés, nosztalgikus estekre.

Ez még csak a második alkalom volt, de már most látszik, hogy a kezdeményezésnek jövője van. A szervezők kiemelten fontosnak tartják a nyitottságot, ezért ezúton is várják azoknak az amatőr DJ-knek és zenekaroknak a jelentkezését, akik szívesen bemutatkoznának egy-egy eseményen. Emellett örömmel fogadják a buliajánló ötleteket is: milyen zenei stílusokat, tematikákat látnának szívesen a résztvevők a jövőben?

Bár többen jelezték, hogy nem jutott el hozzájuk az esemény híre, a szervezők mindent megtettek a számukra elérhető csatornákon – legközelebb még nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a kommunikációra, hogy senki se maradjon le a következő alkalomról.

Aki szeretne egy kis ízelítőt kapni az est hangulatából, az megteheti: egy rövid videós összefoglaló is készült a buliról, amely elérhető az esemény hivatalos  facebook oldalán és a youtubon.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=gxww3WVA1IM

Támogatók

Szekszárdi Sportközpont
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, továbbá látogatottsága mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.