Pécsen és Orfűn tekertek kerekeseink.

2023-05-15

Pénteken A Tour de Hongrie 3. Kaposvár – Pécs szakaszának rajtjával egy időben, indult az I. Zsolnay Kupa hegyi versenye. A rövidnek tűnő 3,5 km-es táv Pécs egyik legnehezebb útvonalán a Széchenyi térről a Bárány utcán vezetett fel az Állatkerthez. A később itt háromszor is feltekerő profikat is nagyon megizzasztotta a 20%-nál is meredekebb részeket tartogató emelkedő. 11-14 éves kerékpárosainknak nehezített volt a helyzetük, mert csak utánpótlás, és felnőtt kategóriában lehetett csak nevezni. Így a 18 évesekkel kellett versenyezniük. Ezért is dicséretes, a teljesítményük: Mármarosi Alexa 3., Tulok-Darida Simon 5., Mármarosi Marcell 6. helyezéseket értek el valamint a tizenharmadik hely végző Mármarosi Manuel és a tizennyolcadik Rádi Noel is becsülettel tudta teljesíteni a távot.

Vasárnap az Orfűi-tó körüli 6,2 km- es körpályán a nevével ellentétben végbefutós versennyel az Orfűi Kritériummal fejeződött be kerékpárosaink hosszú hétvégéje. Itt már az időjárás sem volt kegyes az indulókhoz szemerkélő, és szakadó eső váltogatta egymást. Igazi üldözőversennyé változott a megmérettetés, mert egy mezőnyben kellett indulni a kicsiknek az U17-es már nemzetközi korcsoportúakkal, akik már az elejétől 50 km/h sebességgel közlekedtek. Ennek ellenére Tulok-Darida Simon meg tudott kapaszkodni az idősebbek második csoportján és fölényesen másfél perces előnnyel verte a Szekszárd GP szegedi győztesét. Mármarosi Alexa összedolgozva Marcell öccsével ezüstérmes lett. Manuel és Noel pedig egyedül körözve nyújtottak dícséretes teljesítményt.

Zsolnay Kupa:

WU19                         3,5 km

  1. Mármarosi Alexa

U19                                        3,5 km

  1. Tulok-Darida Simon
  2. Mármarosi Marcell
  3. Mármarosi Manuel
  4. Rádi Noel

Orfűi Kritérium:

U15                                        4 kör

  1. Tulok-Darida Simon
  2. Mármarosi Marcell

WU15                                    4 kör

  1. Mármarosi Alexa

U13                                        4 kör

  1. Mármarosi Manuel
  2. Rádi Noel

Támogatók