Péceli Tamás aranyérmet szerzett a serdülő OB-n

2019-02-05

Az elmúlt hétvégén Budapesten került megrendezésre a Fedett Pályás Serdülő Országos Bajnokság. A kétnapos versenyen remekül teljesítettek a Szekszárdi Sportközpont atlétái: egy aranyéremmel és sok-sok pontszerző helyezéssel büszkélkedhetünk.

A verseny első napján Péceli Tamás magabiztos győzelmet aratott magasugrásban. 170 centin szállt be a versenybe és kiválóan haladt felfele, végül 186-os egyéni csúccsal állhatott a dobogó legfelső fokára. Ugyanebben a versenyszámban Hamar János 180 cm-es ugrással a nyolcadik helyen végzett.

Andi Péter és Frei Nóra gátfutásban indultak, és nagyszerű futással Peti az „A” döntőbe, Nóri pedig a „B” döntőben jutott. Sajnos a döntők egyiküknek sem sikerültek maximálisan, de Peti egy pontszerzést jelentő nyolcadik helyet meg tudott csípni.

Szintén nyolcadik lett távolugrásban Zsiga Levente. Az első éves serdülő jól vette fel a versenyt az idősebbekkel. A harmadik sorozatban 549 centivel egyéni csúcsot ért el, a döntőre azonban egy kicsit elfáradt.

A 4×200 méteres váltófutás előtt titkon éremben reménykedtük, azonban egy rossz váltásnak köszönhetően szertefoszlottak a dobogóról dédelgetett álmaink. Azonban a Péceli Tamás, Barna Tamás, Zsiga Levente és Andi Péter alkotta váltó így is megszerezte az ötödik helyet.

Fotó: Budai Aladár

EREDMÉNYEK

Támogatók