Öt nap, öt verseny!

2023-05-08

Április 23-án Balatonbogláron a Duatlon OB-ot kísérő kerékpáros futamon kezdték az öt versenyből álló versenysorozatukat kerékpár szakosztályunk tagjai. Ezt a Szlovák Kupa dudincei kritériuma, és a krupinai hegyi körverseny követte. Majd a Szekszárd GP és a szerbiai Zombori Nagydíj zárta a sort. Az öt napot szép keretbe foglalták a versenyzőink győzelmekkel kezdték, és a fáradság ellenére győzelmekkel is fejezték be a szereplésüket.

Bogláron két kilométeres körpályán versenyeztek a gyerekek.  A WU15 lányok, és a U15 fiúk együtt indultak a kilenc körös távon. Itt Tulok-Darida Simon már a második körben robbantott, és végig kitartva fölényes győzelmet szerzett, mögötte Mármarosi Alexa öccse, Marcell taktikusan versenyezve a véghajrán szerezték meg az első, és második helyet. A kisebbek versenyén Mármarosi Manuelt és Rádi Noelt a nagy tolakodásban egy bukás hátráltatta, így már nem tudtak harcolni a dobogós helyekért.

A következő szombaton kezdődött Szlovákiában egy háztömbkörülivel a megszakítások nélküli négy napos versenysorozat, három országban ! Az U15 fiúk nagy átlagú hat körös futamán, Tulok-Darida Simon végig az élmezőnyben tudott maradni, de ez így is csak 22. helyre volt elég, Marcell 35. lett. Alexa is az élbolyban haladt, de csak 14. tudott lenni. Vasárnap Korponán a nagy hagyományokkal rendelkező nehéz hegyi körversenyen a 28. Nagydíjon vettünk részt. Cseh, szlovák, lengyel, osztrák, szerb, és persze magyar versenyzőkkel a mezőnyben. A hegymenetben még fejlődnünk kell: Simon 25. Marcell 41. a lányoknál pedig Alexa a 28. lett.

Hétfőn a Szekszárd GP következett a 25 km-es Sárközi körben. Itt újra sikeresek voltunk. Alexa sprinten az első, Simon a 3. Marcell az 5. Noel szintén 5. Manuel pedig 4. lett.

Kedden Zomborban 2700 méteres technikás, éles kanyarokkal tarkított városi körpályán folyt a Szerb Kupa hagyományos versenye, Bolgár, szerb és magyar versenyzőkkel a népes mezőnyökben. Az U13 fiúknál Mármarosi Manuel 10.  lett. A WU15 lányoknál Mármarosi Alexa taktikus versenyzéssel a célegyenesre már előnnyel érkezve aratott fölényes győzelmet. Az U15 fiúknál Tulok-Darida Simon a verseny nagy részén elöl kanyarodva haladt az élen, és a sprinten is magabiztosan utasította maga mögé bolgár és szerb ellenfeleit, Mármarosi Marcell is jól helyezkedve hetedik lett.

Eredmények:

Balatonboglár:

WU15                                     9 kör

  1. Mármarosi Alexa

U15                                        9 kör

  1. Tulok-Darida Simon
  2. Mármarosi Marcell

U13                                        5 kör

  1. Mármarosi Manuel
  2. Rádi Noel

Dudince (Szlovákia):

WU15                                     6 kör

  1. Mármarosi Alexa

U15                                        6 kör

  1. Tulok-Darida Simon
  2. Mármarosi Marcell

Krupina:

WU15                                     24km

  1. Mármarosi Alexa

U15                                        47 km

  1. Tulok-Darida Simon
  2. Mármarosi Marcell

Szekszárd GP

WU15                                     25km

  1. Mármarosi Alexa

U13                                        25 km

  1. Mármarosi Manuel
  2. Rádi Noel

U15                                        50 km

  1. Tulok-Darida Simon
  2. Mármarosi Marcell

Zombor Nagydíj

U13                                        3 kör

  1. Mármarosi Manuel

WU15                                     3 kör

  1. Mármarosi Alexa

U15                                        6 kör

  1. Tulok-Darida Simon
  2. Mármarosi Marcell

Támogatók