Népes mezőny áll rajthoz atlétika versenyünkön

2020-07-01

Július 3-án pénteken atlétika versenyt szervez A Sportközpont atlétika szakosztálya. Szekszárd Város nyílt versenye 12 órakor kezdődik az atlétika pályán. A COVID-19 járvány után ez az első olyan verseny a Dél-Dunántúl régióban, amely a versenyszámok szinte teljes palettáját felvonultatja, és minden korosztálynak szól újonctól a felnőttig. A megrendezésre kerülő 17 versenyszám és a hat korosztály nem csak a régió szakosztályait vonzza városunkba, hanem igen sok nevezés érkezett az ország más részeiből is, Tiszaújvárostól Szegedig. 26 egyesület közel 150 versenyzője áll rajthoz, sokuknak ez lesz az első versenye a karantén után.

A Szekszárdi Sportközpont atlétáinak is ez lesz az első szabadtéri versenyük az idén, így szinte mindenki rajthoz áll két kedvenc versenyszámában. Középtávfutóinknak természetesen egy versenyszám fér bele a péntek délutánba, és kíváncsian várjuk, hogy milyen formát mutat többek között Szemerei Levente is. Szőke Gergő tanítványa a tavalyi fantasztikus szezonja után először áll rajthoz szabadtéren, ezúttal 2000 méteres akadályfutásban. A versenyszám 17:40kor kezdődik.

Jelentős mezőnyök gyűltek össze a sprintszámokban és az ugrószámokban is, így érdemes már 12 órakor kilátogatni atlétika pályánkra. Sok szeretettel várunk mindenkit!

Scherer Tamás – Atlétika szakosztályvezető

Támogatók