Szekszárdi Sportközpont

Nemzeti Bor Maraton

2015-05-19

szekszard_NBM

A Nemzeti Bor Maraton több mint egy futóverseny. A május 23-án rajtoló, 11 napon át folyamatosan zajló esemény, összesen 2573 kilométer hosszú futással köti össze hazánk mind a 22 borvidékének 103 települését. Ezek közül szinte mindenhol megrendezik a Magyar Borászok Ünnepét is, amely során tematikus borkóstolókkal, helyi termelőkkel, szabadidős- és sportrendezvényekkel, kulturális és kézműves programokkal, kirakodó vásárral valamint koncertekkel is készülnek emlékezetessé tenni ezt az Európában egyedülálló kezdeményezést. A Nemzeti Bor Maraton célja, hogy megdöntsék a „Leghosszabb Maraton Váltó Világrekordját” is, amelyre minden érintett város és település delegálhat versenyzőket. A nagy érdeklődésre való tekintettel lehetőség nyílik arra is, hogy egy ingyenes futással bárki csatlakozzon a rekordkísérlethez lakóhelyének közigazgatási határain belül.

Szekszárd a Nemzeti Bor Maraton egyik kiemelt helyszíne, így számos szórakoztató programmal várják a bor és a futás szerelmeseit május 24-én, a Garay téren. A rendezvény eseményei ezen a napon egybeolvadnak a május 22. és 25. között zajló Pünkösdi Fesztivállal.

Program:
7:30 Rajtprotokoll (futók megérkezése a rajthelyszínre, versenyiroda regisztráció, tájékoztató)
8:30-tól közös bemelegítés a világrekord kísérletet támogató futásra
8:48 Hivatalos RAJT, a startpisztolyt ellövi Ács Rezső polgármester úr
9:20 A világrekord kísérletet támogató futók visszaérkezése, majd tombolasorsolás

Napközben a Nemzeti Bor Maraton támogatóinak bemutatkozása a Garay téren, este 19 órakor FankaDeli koncert a Nemzeti Bor Maraton színpadon.