Nem sikerült jól az Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Bajnokság

2020-10-20

A 2020-as év utolsó bajnokságára éremreményekkel utaztunk Székesfehérvárra az október 10-ei hétvégén. Az Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Bajnokságon egyéniben és csapatban is volt lehetőség dobogóra állni, néhány versenyszámban az egyéni csúcsokat tovább faragni. Sajnos végül a hétvége nem úgy alakult, ahogy szerettük volna.

A COVID-19 helyzetnek köszönhetően másképp alakult az őszi felkészülés, mint ahogy terveztük. Augusztus és szeptember hónapnak csak az összetettre készülésről kellett volna szólnia, ehelyett még egyéni bajnokságokat pótoltunk, és egészen október 10-ig várni kellett a legnehezebb bajnokságra, az összetettre. Sok atlétával és csapattal vettünk részt a megmérettetésen: volt csapatunk ifjúsági férfi nyolcpróbában, serdülő fiú hatpróbában, egy-egy egyéni indulónk fiúknál és lányoknál újonc négypróbában, valamint lány serdülő ötpróbában, és két indulónk női ifjúsági hétpróbában indult. Utóbbi két versenyszámban csapatot neveztünk, de a betegségek ismét közbeszóltak.

Az újonc fiúk négypróba versenyének „A” változatában Gréczy Balázs az ötödik helyen végzett. Távolugrása nem sikerült, mert évközben sérülése miatt keveset tudott ezzel a versenyszámmal foglalkozni. Másik három versenyszámában jól teljesített. Kurcz Kata az újonc lányok négypróbájának „C” változatában indult érmes reményekkel. Sajnos, rögtön az első számban elszálltak az esélyek, mivel gerelyhajításban három érvénytelent dobott. Becsületére legyen mondva, hogy mégis végig csinálta a versenyt.

Hasonló sorsra jutott Kiss Kata a serdülő lányok ötpróbájában. Jó kezdés után – 80 méter gáton és távolugrásban – gerelyhajításban háromszor is a farkán landolt a léc. Szintén három x-et dobott Merk Bálint hatpróbában. Sajnos neki még a napi három-három versenyszám soknak bizonyult, de megfelelő rutinnal a háta mögött legközelebb jobban fog teljesíteni. Igaz ez az egész serdülő fiú csapatra. Hiába álltak első nap csapatban karnyújtásra a dobogótól, vasárnap már az első versenyszámban, a magasugrásban elajándékozták az érmet. Néhány biztató részeredmény azonban született: Zsiga Levente súlylökő egyéni csúcsa, Barna Tamás gátfutása és 1500 métere és Szilágyi Tamás gerelyhajítása.

Az ifjúsági lányok hétpróbájában Posta Flóra és Kelemen Laura derekasan küzdötte végig a két napot. Flóra egyéniben a nyolcadik helyen zárt, s mint a verseny végére kiderült, dobogóra állhattak volna csapatban. Kiemelhető Flóra 5 méter feletti távolugrása és 100 gátas egyéni csúcsa (16.94), Laura magasugró egyéni csúcsa (141) és hogy csapat nélkül is végig harcoltak a 800 méter utolsó lépéséig.

Az ifi férfi nyolcpróba csapat 100 méteren jól kezdett, Szilágyi Péter egyéni csúcsot futott 11.54-el. Súlylökésben kiválóan teljesített a csapat: Hamar János, Péceli Tamás és Szilágyi Péter is 10 méter fölé lökte az 5 kilós golyót, de Szabó Máté 8.43-a is jó eredmény. A 400 méterrel megszenvedtünk és kikaptunk a rivális csapatoktól (Péceli Tamás egész nap kisebb sérüléssel bajlódott). Vasárnap János és Tamás jól ment 110 gáton, Máténak most a magasugrás sikerült jobban. Péceli Tamás fura nekifutás-problémák miatt nem tudta kihozni a magasból a maximumot. Szilágyi Péternek a gerelyhajítás sikerült jól. Minden dicséretet megérdemel Hamar János, aki nagyszerűen küzdötte végig a két napot, és a csapat vezéregyénisége volt hozzáállásával. Csapatszinten a kelleténél több volt az üres szám, de ne felejtsük el, hogy mindenki 2004-es születésű, vagyis jövőre is ebben a korosztályban versenyeznek még.

Scherer Tamás beszámolója

Támogatók