Minőségi játék az első Amatőr Teniszbajnokságon

2016-09-12

Első alkalommal, hagyományteremtő céllal szerveztük meg a Szekszárdi Amatőr Teniszbajnokságot szeptember 10-én szombaton, 11 páros részvételével.

Remek hangulatban telt az első Amatőr Teniszbajnokság, ahol ezúttal párosok csaphattak össze egymással. A versenyzők két csoportba osztva körmérkőzéseket játszottak, amik kilenc nyert szettig tartottak, 8-8-as állás esetén pedig a tiebreak döntött.

A nevezésért cserébe pólót és egy finom pörköltet kaptak a játékosok, amivel pótólhatták az elveszett energiát, az első három helyezett teljesítményét pedig vándorkupával és oklevéllel díjaztuk.

A bajnokságot végül óriási csatában a Klopcsik Ferenc-Zircher Zoltán páros nyerte, második helyen a legfiatalabb duó, a Szalai Marcell-Szalai Zsombor végzett, a dobogó harmadik fokára pedig Tausz Ferenc és Gyarmati László teniszezték fel magukat.

A Sportközpont a nehézségeket leküzdve júliusban tudta elindítani a szezont és megnyitni az öt salakos teniszpályát a Sport utcában a nagyközönség előtt. Bízunk benne, hogy a fennmaradó vitás kérdések végére minél előbb pont kerül, és csak a sportra kell majd koncentrálnunk. Minden jel arra utal, hogy nagy igény van ezeknek a pályáknak az üzemeltetésére, mivel rendkívül rövid idő alatt kialakult a törzs játékos keret.

A jövőre is gondolunk: jelenleg vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy az ötből két pályát téliesítünk, sátrat húzunk föléjük, így a hűvösebb hónapokban is hódolhatnának szenvedélyüknek a játékosok. Valószínűleg néhány héten belül eldől, hogy ez megvalósul-e és ha igen, akkor milyen technikai formában.

szekszardi-amator-teniszbajnoksag_2

2. helyezett páros – Szalai Marcell, Szalai Zsombor

szekszardi-amator-teniszbajnoksag_1

3. helyezett páros – Tausz Ferenc, Gyarmati László

 

Támogatók