Megszépítettük a gyermek KRESZ pályát

2018-11-11

Egy régóta dédelgetett tervét valósította meg a Szekszárdi Sportközpont november 10-én szombaton: a Május 1. utcában található gyermek KRESZ pályát szépítettük meg néhány dolgozónkkal és lelkes önkéntesekkel!

Szekszárd városának életében különösen fontos a kerékpársport, éppen ezért elengedhetetlen volt „megmenteni” és felújítani ezt a gyermekek számára igencsak élménydús helyszínt.

A KRESZ pálya felújítása két ütemben valósul meg: az első alkalommal kicseréltük az összes táblát, lefestettük az oszlopokat, előástuk a pálya „eltűnt” részeit valamint füvesítettünk is. A második alkalomra jövő év tavaszán kerül sor, amikor útburkolati jelekkel látjuk el az aszfaltot és lefestjük a pályát körülvevő korlátot.

Bízunk benne, hogy nagy örömet szerzünk a környéken lakó gyermekeknek és szüleiknek.

Támogatók