Magasugró verseny Bonyhádon – 02.03.

2022-02-04

Februárban már bajnokságokat rendez a Magyar Atlétikai Szövetség minden korosztályban, így nagyon fontos felkészülési verseny volt a bonyhádi. Jó verseny volt a legfiatalabbak a számára is, mert edzésen nem tudnak versenykörülmények között, szögescipőben magasat ugrani.

A legfiatalabbak: Rend Kincső, Rottler Gergely, Szabó Kinga Julianna ügyesen versenyeztek, Kurcz Kata ezúttal magasugrásban próbálta ki magát, és 140 centis ugrással jól teljesített. Az U16 korosztályba fellépő Radnóti Gergő 155 centivel egyéni csúcsot ért el.

Katona Kitti 150 centin szállt be. Nagyon jól mozgott, dinamikus volt. A 155 centit is elsőre teljesítette, majd a 160 centis magasságon már beindult az „agyalás”. Hál’ Istennek harmadik kísérletére sikerült ezen úrrá lenni, és nagyon határozottan átlibbent a 160 centi felett is. Apróbb nekifutás problémák miatt az öt centis emelés után már nem sikerült jól támaszba kerülni, így is voltak bíztató kísérletei 165 centiméteren.

Hétvégén következik az U16 korosztály fedett pályás bajnoksága!

828-ac-bonyhad-fedett-palyas-magasugro-versenye-2-fordulo-eredmenyek-0203163542

Támogatók