Kétszer is nyert a Magyar válogatott

2023-11-28

Két felkészülési mérkőzést is játszott a magyar leány ifjúsági kézilabda válogatott csarnokunkban a hétvégén. A szombati mérkőzésen majdnem teltház mellett közel ötszáz néző előtt, játszott válogatottunk.  A két csapat sok hibával kezdett a fiatalok zavartan játszottak. Az első félidő elején a románok lőtték az első gólt és előnyben játszaniuk, de sikerült a mieinknek fordítani a félidő végére és két gólos vezetéssel mehettünk az öltözőbe. A második félidőben a magyar csapat megtudta tartani az előnyét és 28-25 nyerte az első mérkőzést.

A szombati, siker után vasárnap körülbelül háromszáz néző volt kíváncsi a mérkőzésre. Ők egy szinte gála meccsnek mondható mérkőzést láthattak. Nagyon bekezdett Bohus Beáta csapata összeszedettebbek és agresszívabbak voltak a mieink, amivel nem tudtak mit kezdeni a vendégek. A magyar válogatott lendületesen támadva, szépen védekezve játszott. Végig dominálva a mérkőzést és végül nagy arányban 40-22-re nyerte a mérkőzést. A válogatott így kettős győzelmet aratott huszonöt év után sportközpontunkba.

 

KÉPEK Facebookon:

Első mérkőzés:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.837313558399541&type=3

Második mérkőzés:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.837315538399343&type=3

 

 

 

 

Támogatók