K.A.P. regionális verseny – Kaposvár, 12.05.

2021-12-08

Az idei tanév elején vett új lendületet – új néven – a Kölyökből Atléta Program. Az egyesületi versenyek után következett az első regionális verseny. A Dél-Dunántúl régió versenyének a kaposvári sportcsarnok adott otthont. A KASI szervező csapata Lukács Máté vezetésével jól felépített pályával várta a csapatokat, és sikeresen tesztelték az online eredményrögzítést is.

Öt egyesület nyolc csapata tudott eljönni a versenyre a negyedik hullám viszontagságai közepette: a házigazda KASI három  8 fős csapattal képviseltette magát, Dombóvárról két csapat érkezett, míg Bonyhádról, Bólyból és Szekszárdól egy-egy csoport versenyzett a hat feladatban. Sprintváltó, sprint-gát váltó, ugró-kerülő váltó, helyből távolugrás, két kezes hajítás térdelésből, és célba dobás vetéssel szerepelt a Magyar Atlétikai Szövetség által előírt feladatok között. Legeredményesebben a dombóvári József Attila Általános Iskola csapata végzett. Öt versenyszámban is ők voltak a legjobbak.

A szekszárdi színeket a Garay János Általános Iskola csoportja képviselte Hammer Marika vezetésével. A vasárnapi kora reggeli indulásra végül 7 gyermek jött össze, így a bólyi csoport tartalékjával kiegészülve alkottak csapatot. A Hauszknecht Sára, Rend Iringó, Sipos Fanni, Kajári Emese, Horváth Dávid, Muth Zalán, Bodahelyi Lionel összeállítású csapat a két kezes hajítás térdelésből versenyszámban a harmadik legjobb eredményt érte el, és sprintváltóban is a mezőny első felében végzett. A 2012-15-ös születésű gyerekek jól bizonyították felkészültségüket a megmérettetésen.

Folytatás a tanév második felében!

Támogatók