Jól szerepeltek atlétáink!

2022-05-17

Nehezen indult neki atléta csapatunk a hétvégének. Egy testnevelés órai sérülés itthon tartotta női versenyzők felét. Ehhez jött még az első napon Szilágyi Péter combizom húzódása, pedig Peti nagyon szépen dolgozik és jó állapotban volt. Mind ezek ellenére kiválóan szerepelt csapatunk Győrben, az Atlétikai Magyar Csapatbajnokság elődöntőjében. „Az előzetes cél a tizedik hely megszerzése volt a Nyugati csoportban. Bár 13.-ak lettünk, elégedettek vagyunk versenyzőink teljesítményével.” – summázta a hétvége történéseit Scherer Tamás, szakosztályvezető.

Szemerei Levente volt a csapat vezérgeyénisége: az első nap 1500 méteren harmadik lett, míg vasárnap könnyedén nyerte az 5000 métert. Múlt hétvégén már a félmaraton bajnokságon is szerzett 16 pontot első helyével. Mögötte visszahívott atlétáink jeleskedtek: Deák Bálint 400 gáton, Erdélyi Zoli távolugrásban (692 cm), Őry Tamás pedig három ugrószámban is pontot szerzett. Köszönjük, hogy vállalták a felkészülést munka mellett!

Középiskolásainkra sem lehetett panasz, mindenkinek sikerült pontot szereznie. Kiemelendő azoknak a teljesítménye, akik felnőtt körülmények között teljesítettek remekül. Gyányi Zsombor 3000 méter akadályfutásban, Hamar János 110 méteres gátfutásban. Mindkét napot váltófutás zárta, ahol igazi csapatszellem alakult ki a sporttársak buzdításában.

A Szekszárdi Sportközpont Nkft. csapata végül a 13. helyen végzett, és jövőre az új rendszerben a II. osztályban indulhat.

 

Csapateredmények a CSB honlapján

880-atletikai-magyar-csapatbajnoksag-elodonto-nyugati-csoport-2022-eredmenyek-0515163308

Támogatók