Elindult a Jégmadarak szezonja

2016-09-27

Végre eljött az idő, amit a forró nyári hónapok után már nagyon vártak a Szekszárdi Jégmadarak: korcsolyát húzhattak és jégre szállhattak. Ugyan még nem hazai pályán (mivel a szekszárdi jégpálya novemberben fog megnyitni), hanem Budapesten és Dunaújvárosban.

A szeptember 24-25-ei hétvégén a budapesti Jégpalotában megrendezett Őszi Gyermek Jégkorong Fesztiválon az U8-as és az U10-es szekszárdi hokicsapat is részt vett, összesen húsz játékossal. Mindkét csapatunk három-három mérkőzést játszhatott. A Magyar Jégkorong Szövetség által szervezett rendezvényre összesen 102 csapat érkezett a szupermini (U8) és mini (U10) korosztályban. Mivel ezeknél a korosztályoknál a mozgás és a sportág megszerettetése a cél, ezért nem számolták a gólokat.

A mérkőzések mellett színes programokkal készültek a kicsiknek, így volt arcfestés, rajzverseny, ki lehetett próbálni  az asztali hokit és még a magyar jégkorong válogatott kabalafigurája, Csúszka is ott volt.

A Jégkorong Fesztiválon készült képek IDE kattintva megtekinthetők!

Az elmúlt héten az U12-es korosztály is megkezdte a 2016/2017-es bajnokságot. Első alkalommal Dunaújvárosban léptek pályára a Táti Tigrisek ellen. Ebben a korcsoportban ellentétben a kisebbekkel már rendes nagypályán játszák a mérkőzéseket, azonban az eredményt még itt sem számolják.

A csapatra igen komoly ellenfelek várnak a szezonban, hiszen összecsapnak majd a MAC, a Dunaújváros és a Fradi együttesével, akiknek felnőtt csapataik a Mol ligában szerepelnek.

A mérkőzésen készült képek ITT megtekinthetők!

14470394_1185471798200364_371364916243294210_n

 

Támogatók