Budapest régió nyílt versenye, 01-29. – BOK Csarnok

2022-01-31

Szilágyi Péter folytatta jó szereplését a fedett szezon második versenyén Budapesten. Peti ezúttal a BOK csarnok rekortánján bizonyított. Ismét abszolút mezőnyben – most még több felnőtt és külföldiek között – futott 60 és 200 méteren is. 60 méteren a 6. előfutamba került, sajnos az 1-es pályára, de ez sem zavarta, hogy bebizonyítsa a múlt heti egyéni csúcs nem volt véletlen. 7.12-őt futott, egyetlen századmásodperccel maradt el egyéni csúcsától. Majd jött a várakozás, és számolgatás, hogy a tíz előfutam alapján lesz-e B döntő, és még egy futás. Végül a 14. helyen hármas holtversenyben éppen sikerült becsúszni a kisdöntőbe. Ám mindössze 10 perc maradt a felkészülésre, olyan szűk volt az időrend. Így nagyon felkészülni sem sikerült, sőt vigyázni kellett a sérülések elkerülésére. Ezek figyelembe vételével a 7.13 kiváló eredmény, amivel negyedik lett a „B” döntőben, és a legjobb U20-as versenyző.

A 200 méter kezdetéig 3 óra pihenő állt rendelkezésre. Itt a 12. futamba került a 4-es pályára. A legszélső ív nagyon jó, de Péter visszafogottan kezdett, mikor ráfutottak az ellenfelek, akkor kezdett el igazán futni. Az utolsó 150 méteren szenzációsan futott, és 23.25 mp-es nagy egyéni csúccsal nyerte a futamát.

Petinek ez volt az utolsó versenye a bajnokság előtt, melyet két hét múlva Nyíregyházán rendeznek meg.

825-budapest-regio-nyilt-fedett-palyas-bajnoksag-eredmenyek-0129184323

Támogatók