Bán Botond megszerezte idei harmadik érmét!

2026-05-19

Május 9-10-én két nemzetközi országúti kerékpárversenyen is rajthoz álltak versenyzőink, ahol a hazai élvonal mellett szerb és olasz kerékpárosok is erősítették a mezőnyt.

Szombaton rendezték meg a „VI. Kajdacs Nagydíj 2026.” versenyt, ahol három futamban több mint 200 induló versenyzett. Az U13-as korosztály 12 km-es futamában a még csak 10 éves Istlstekker Benett a 4. helyet szerezte meg.

Az U15-ös fiúknál Mármarosi Manuel az első kör végén egy bukás miatt lelassult és leszakadt az élmezőnytől, végül a 6. helyen ért célba. Az U17-es mezőnyben Mármarosi Marcell defektet kapott, majd nagyot küzdve a 17. helyen fejezte be a versenyt.

Az elit és U19-es közös mezőnyben Bán Botond és Csiki Marcell Renátó indult klubunkból. Bán Botond több szökési kísérletet is indított, azonban a hajrára már kevesebb ereje maradt, így a 12. helyen ért célba, közvetlenül klubtársa mögött. Csiki Marcell Renátó a 11. helyen zárt.

Vasárnap a pécsi Ipark Kupa II. következett, ahol egy komoly szintemelkedéseket tartalmazó 4,2 kilométeres körpályán versenyeztek a kerékpárosok.

Az U13-asok futamában Istlstekker Benett ismét aktív versenyzéssel hívta fel magára a figyelmet, de ezúttal is éppen lemaradt a dobogóról, így a 4. helyen végzett.

Az U17-esek 10 körös versenyében Mármarosi Marcell sokáig az élmezőnnyel haladt, végül a 7. helyen ért célba.

A hétvége legjobb eredményét Bán Botond érte el az U19-esek 80 km-es versenyében. A sprinter típusú versenyző ezúttal az emelkedőkön is kiválóan teljesített, és a második üldözőbolyban maradva magabiztosan szerezte meg a bronzérmet.

Szakosztályunk következő megmérettetése a Tour de Hongrie pécsi szakaszának betétversenyén, a Zsolnay Kupán, majd két hét múlva Zircen lesz.

Eredmények

VI. Kajdacs Nagydíj Nemzetközi kerékpárverseny

U13 – 12 km
4. Istlstekker Benett

U15 – 44 km
6. Mármarosi Manuel

U17 – 66 km
17. Mármarosi Marcell

U19 – 109 km
11. Csiki Marcell Renátó
12. Bán Botond

Ipark Kupa II. Nemzetközi kerékpárverseny

U13 – 17 km (284 m szintemelkedés)
4. Istlstekker Benett

U17 – 42 km (710 m szintemelkedés)
7. Mármarosi Marcell

U19 – 80 km (1349 m szintemelkedés)
3. Bán Botond

Támogatók

Szekszárdi Sportközpont
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, továbbá látogatottsága mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.