Az E-sportról beszélgettünk.

2022-01-20

Január 19.-én, szerdán reggel ismét egy jövőbe tekintő, sportos egyeztetésnek volt helyszíne a Városi Sportcsarnok tárgyalója.

Az ötlet két társ-kezdeményezője Dr. Varga István, a PTE-KPVK egyetemi adjunktusa, és Tóth Imre, a Szekszárdi Gamer Egyesület elnöke kereste fel Scherer Tamást, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. sportkoordinátorát. Az ötlet apropója a mai világunkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő e-sport erősítése a városunkban. E rohamosan fejlődő, szinte forradalmi sportág a függőség és a sport határán remek lehetőségeket kínálhatna a helyi fiataloknak, a hátrányos helyzetűeknek, és akár a csellengő-kallódó tiniknek is. A közös projektben szerepet kapna a PTE Szekszárdi Kara (kutatással, szakdolgozati témák hirdetésével, konferencia szervezéssel), a foglalkozásokat, rendezvényeket irányítaná az egyesület, a sportközpont pedig segítene ezek koordinálásában, megszervezésében. Sőt, a gyerekek fizikális felkészítése is feladat lenne, így a szülők nemcsak még többet „gépező” gyermeket kapnának.

A kezdeményezők egyetértettek abban, hogy elsődlegesen egy olyan helyet kell találni a foglalkozásoknak, ahol a modern eszközök tárolhatóak, valamint be szeretnék vonni a helyi önkormányzatot is a projektbe. A sportközpontban tervben van egy Gamer Expo, amely remek alkalom lesz a projekt lendületbe hozásához.

Támogatók