A szezon utolsó pályabajnokságán is jól szerepeltek atlétáink

2017-09-25

Az elmúlt hétvégén rendezték a 2017-es szezon utolsó pályabajnokságát, az Összetett Bajnokságot. Az összetett versenyzés az atlétika non plus ultrája, ezért különösen nagy hangsúlyt fektettek a szekszárdi atléták a székesfehérvári versenybe. Az újonc fiúk és lányok négypróbában, a serdülő fiúk hatpróbában, az ifjúsági korosztályos fiaink pedig nyolcpróban mérték össze tudásukat az ország legjobbjaival.

A serdülő hatpróba egy sajnálatos sérülés miatt viszonylag hamar véget ért Dékány Botond számára: az első versenyszám – 100 m gát – bemelegítésénél belerúgott a gátba, aminek következtében megfájdult a térde. A távolugrás második sorozata után fel kellett adnia a versenyt.

A 13 éves fiú négypróbázóink a csapatverseny miatt mindhárom változatban – A, B, és C – elindultak. Andi Péter távolugrását a kavargó szél nagyon megzavarta, ennek ellenére sikerült az élmezőnybe ugrania. Amit elvett a szél távolban, azt visszaadta 80 méteres gátfutásban. Jó hátszélben Peti 13 másodpercen belül futott, ami új egyéni csúcsot jelent neki. Ezt követően 300 méteren közepes, 1500 méteren viszont dobogót jelentő időt futott, így végül bronzérmet szerzett a négypróba B változatában!

Posta Flóra vasárnap versenyzett a négypróba C változatában. Gerelyhajításban sikerült egyéni csúccsal kezdenie, 60 méteren, ötösugrásban és súlylökésben pedig hozta a formáját, így összesítésben a tizenötödik helyen, a középmezőnyben végzett.

Péceli Tamás is harcolt a széllel legerősebb számában a magasugrásban, ezért nem is sikerült a maximumot kihoznia magából. Ezt követte a 80 méteres gátfutás, ahol viszont szenzációs teljesítményt nyújtott: 12,16-os idővel folytatta a harcot az aranyéremért folyó küzdelemben. Az utolsó két számban (távolugrás, gerelyhajítás) rendkívül kiélezett harc bontakozott ki a fiatal atléták között. Tamás végül a szépen csillogó ezüstérmet szerezte meg, hajszállal elmaradva az első helyezéstől.

Hamar János és Szabó Máté a C változatban harcolt a csapatért. Nem is akárhogy: Máté 60 méteren és ötösugrásban hozta a fontos pontokat, Janó súlylökésben és gerelyhajításban tette oda magát. Persze gyengébb versenyszámaikban is mindent megtettek, melynek meg is lett az eredménye: a Szekszárdi Sportközpont csapata ezüstérmet szerzett!

Ifi fiú csapatunk borzasztó erős mezőnyben küzdött két napon keresztül a nyolcpróba számaiban. Külön ki kell emelni Porkoláb Ákost, aki első éves ifiként a kilencedik helyen fejezte be a versenyt. A csapat végül az előkelő hetedik pozícióban zárta a versenyt.

EGYÉNI EREDMÉNYEK

Támogatók