A Sport XXI. programban is elindult az év

2018-01-21

Január 20-án szombaton a Sport XXI. programban is megkezdődött a szezon. Bonyhádon, a Dél-dunántúli régió idei első versenyén 17 csapat állt rajthoz.

Az új év egy új versenyszámot is hozott, mégpedig a medicinlabda hajítást. A KölyökAtlétika programban megszokott elem a felsőhajítás térdelésből, ezért célunk az volt, hogy újabb kapcsot hozzunk létre a két program között. Az U11-es korosztály 1 kg-os, az U13-asok pedig 2 kg-os labdával hajítottak álló helyzetből. Emellett szerepelt még a helyből távolugrás-csapatverseny, a medicinlabda hajítás két kezes alsóval előre, sprintváltó és a hosszú gát váltó. Ez utóbbi volt az egész nap megkoronázása, hatalmas hangulat volt a versenyszám alatt.

A Szekszárdi Sportközpont atlétika szakosztálya három csapattal vett részt a bonyhádi megmérettetésen. Sajnos a hiányzók miatt az U13-as „B” csapatunkban három U11-es gyermek versenyzett, U11-es csapatunk pedig még újoncnak mondható. Az viszont kijelenthető, hogy minden szekszárdi gyermek tiszta szívvel harcolt, rendkívül hasznos tapasztalatokkal utazhattunk haza.

Szekszárdi Sportközpont atlétái közül a következő gyermekek vettek részt a versenyen: Bartos Lili, Bosnyák Ákos, Főfai Laura, Hamar Eszter, Hild Viktória, Kiss Kata Ramóna, Kurcz Kata, Lénárd Bertalan, Logó Gréta, Major Nóra, Pápai Nelli, Péter Máté, Pilisi Ildikó, Plessz Gábor, Posta Dorottya, Posta Gréta, Rauch Petra, Récsey Máté, Szabó Tamás, Szepesi Botond, Tóth Péter, Töttős Eszter, Trapp Enikő és Tuller Zea.

A dobogóra a következő csapatokat szólították:

U13 – 1. AC Bonyhád „A” 2. DOVASE „A”, 3. Bólyi SE

U11 – 1. Katolikus Iskola Kaposvár, 2. DOVASE „A”, 3. Balatonszabadi, Kincskereső Ált. Isk.

Köszönjük szépen a bonyhádi szervezőknek a jó hangulató, profi versenyt, külön kiemelve Bandel Zsanett munkáját, aki nagyszerűen vezette a versenyirodát.

EREDMÉNYEK

Támogatók