Lomb Ádám 63:57-es időeredménnyel teljesítette első világbajnoki félmaratonját

2026-09-21

Koppenhágában rendezték a hétvégén az országúti futó-világbajnokságot, ahol a világ legjobb utcai futói álltak rajthoz. Atlétánk, Lomb Ádám a 2026-ban Berlinben futott 62:52-es egyéni csúcsával érkezett a versenyre, és első világbajnokságán a félmaratoni távon állt rajthoz.

Ádám 63:57-es időeredménnyel ért célba, ami pályafutása második legjobb félmaratoni eredménye.

„Az augusztusi Eb-n futott maratont kipihenve Ádám szépen gyorsult az utóbbi hetekben, így úgy döntöttünk, hogy élünk a lehetőséggel, és megpróbálunk közelebb kerülni a félmaratoni magyar csúcshoz. A pálya vonalvezetése és a mezőny erre kitűnő lehetőséget biztosított. Az időjárás, elsősorban a szél azonban nem könnyítette meg a versenyzők dolgát. Éppen ezért Ádám igyekezett egy számára megfelelő tempójú bolyhoz csatlakozni.

Sajnos most nem sikerült tartani a tervezett iramot, de így is a második legjobb idejét futotta. Ő úgy fogalmazott, hogy tavaly ilyenkor ennek az eredménynek még nagyon örült volna, azóta azonban magasabbra tettük a lécet.

Mindent összegezve, nagyon jó évet tudunk magunk mögött. Meggyőződésem, hogy Ádámban még nagyon sok van. Most egy rövid átmeneti időszak következik, majd megkezdődik az olimpiai kvalifikációs időszak.”

– értékelte a versenyt Szőke Gergő, Ádám edzője.

KÉP: atletika.hu

Támogatók

Szekszárdi Sportközpont
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, továbbá látogatottsága mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.