Istlstekker János, Arató Dávid (olasz), Haiszer Ákos (luxemburgi) után újabb szekszárdi kerékpáros kap lehetőséget külföldi csapatban!
Ezeknek a méltán nagynevű elődöknek a nyomdokán most először szekszárdi lány versenyző eredményeire figyeltek fel külföldön is. Alexa kezdetben Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület 2018–2022-ig, majd 2023–25-ig a Szekszárdi Sportközpont versenyzője országúti, Mtb, Cyclo-Cross és pálya szakágakban elért számos utánpótlás Magyar Bajnoki cím birtokosa.
Ezeken túl külföldi rangos versenyeken is ért el fényes sikereket, mint pl. a Szlovéniai Novo Mesto környékén zajló Közép Európa egyik legrangosabb utánpótlás versenyén, a Kids Touron szerzett WU17 korosztályban 2024-ben Kritérium ezüstöt, majd ezt már 2025-ben aranyra cserélte!
Országúti mezőny versenyben pedig a Szlovák kupa sorozat nyitó eseményén WU15-ben 2023-ban bronzot, majd 2025-ben már WU17-ben a későbbi EYOF időfutam győztes és Cyclo-cross szakágban korosztályos Európa Bajnok szlovák Hajdukova mögött szerzett ezüstöt!
A sikerek folytatásához az ifi lányoknál már UCI nemzetközi EB, VB kvalifikációhoz szükséges versenypontokat kell gyűjteni, amelyek többségében Nyugat-Európai, leginkább a Be-Ne-Lux államokban és a környező nagyobb nemzeteknél, mint pl. Franciaországban érhetők el. Az ottani népes mezőnyökben való tapasztalatszerzés nélkülözhetetlen már a szinten tartáshoz is.
Ezért meg kell ragadni minden adandó lehetőséget, ami Alexának remélhetőleg a legjobb pillanatban jött el.
Az alábbiakban idézzük szekszárdiaknak intézett köszönő gondolatait:
„WU19 korcsoportba lépve sajnos eljött az ideje a csapatváltásnak. Szem előtt tartva eddigi fejlődésemet és elért eredményeimet, hálás vagyok az eddigi támogatásért és felkészítésért, ami lehetővé tette, hogy eljussak olyan szintre, ami felkeltette a figyelmét külföldi edzőknek és kluboknak is.
Azt gondolom, hogy a Szekszárdi Sportközpont támogatásával a kerékpáros szakosztály vezetője, Schneider Gábor irányításával, aki gyakran 2 ember munkáját végezve mindent megtett, hogy megszerezze a szükséges és elérhető erőforrásokat, illetve beletette minden edzői tapasztalatát, hogy versenyről versenyre nagyszerű eredményeket érhessek el.
További fejlődésem érdekében azonban szükséges a külföldi tapasztalatszerzés és erre a Cycling Team Luc Wallays Jonge Renners Roeselare nevű belga csapatban való tagság ad lehetőséget. Az új csapat struktúrája az első benyomások alapján nagyon tetszik, rengeteg információt kapunk a vezetőségtől és az edzőtől belső chaten/alkalmazáson keresztül.
Mindent részletesen megterveznek és leírnak, minden részfeladatra van külön ember, ami szükséges is a létszám miatt. Részben ez a tény is befolyásolta a döntésemet, mert egyedüli lány csapattagként a kategóriámban versenyeken csak magamra számíthattam, ellentétben olyan csapatokkal, melyekben a korosztályom létszáma 4-5 fő és egymást segítve tudnak versenyeken összedolgozni.
Több esélyem nyílik a külföldön tervezett edzőtáborokban és versenyeken megtapasztalni a csapatmunka világát és a nagyobb létszámú versenyeken való részvételt.
Szekszárdiként továbbra is célom, hogy a helyi kerékpársport hagyományaira támaszkodva eredményes utódja legyek a számtalan sikert elért szekszárdi kerékpáros legendáknak, edzéseimet továbbra is a festői szépségű helyi dombok közt fogom végezni és igyekszem városunk hírnevét leendő külföldi csapatom színeiben is öregbíteni.
Köszönettel: Mármarosi Alexa Ildikó”