Játékos tekerés és tanulás két keréken Szekszárdon.
Húsvét vasárnap délelőtt rendeztük meg hagyományos, „Bunny Bike” elnevezésű, gyerekeknek szóló kerékpáros, térképes kihívásunkat.
A program célja ezúttal is az volt, hogy a résztvevő gyerekek játékos formában fejlesszék tájékozódási készségüket, miközben megismerik Szekszárd kerékpáros útvonalait, és elsajátítják a biztonságos közlekedés alapjait.
A tekerésen kizárólag szülői felügyelet mellett lehetett részt venni, a védőfelszerelés használata pedig ajánlott volt.
A kihívást teljesítőket a célban apró ajándékokkal jutalmaztuk.
A Szekszárdi Sportközpont NKft. kiemelt figyelmet fordít az olyan közösségi események szervezésére, amelyek a mozgás népszerűsítése mellett a biztonságos közlekedésre és a városi környezet tudatos használatára is nevelnek.
A rendezvény nem valósulhatott volna meg támogatóink segítsége nélkül. Ezúton is köszönjük a Graepel Kft., a Novotransz Kft., az Elektrolit Kft. és a GrainPlus Kft. támogatását.