augusztus 3-án, vasárnap ideális kerékpáros időben rendezték meg a XI. Brigetio utánpótlás és amatőr országúti mezőnyversenyt, a Péliföldszentkereszti Gerecse Natúrpark Látogatóközponttól rajtolva. Egyesületünk fiataljai kiváló eredményekkel tértek haza.
A nap első futamában a 20,5 km-es, 265 méter szintkülönbséget tartalmazó körpályán a legfiatalabbak mérhették össze erejüket. A mindössze U11-es korosztályban versenyző Istlstekker Benett magabiztosan szakította le idősebb, U13-as ellenfeleit, és fölényes győzelemmel szerezte meg az aranyérmet. Kiss Krisztián is erősen versenyzett: a táv közepén még szökésben is haladt Benett mögött, végül a 4. helyen zárta a futamot.
A hosszabb, 82 km-es távon a serdülők is rajthoz álltak az amatőrök között. Tulok-Darida Simon nagyszerűen helytállt a felnőttek között, végig az élmezőnyben versenyezve, majd a sprintbefutón szerezte meg a korcsoport ezüstérmét. Bán Botond technikai gondok miatt leszakadt ugyan az élbolyról, de így is a 4. helyet szerezte meg.
Egyesületünk így négy indulóból két érmet és két 4. helyezést gyűjtött a rangos mezőnyben.
U13 – 20,5 km
🥇 Istlstekker Benett (Szekszárdi Sportközpont)
4. Kiss Krisztián
Amatőr férfi – 82 km
🥈 Tulok-Darida Simon
4. Bán Botond
Gratulálunk versenyzőinknek a nagyszerű teljesítményhez! 👏🚴
Összefoglaló Videó a Facebookon:https://www.facebook.com/szekszardisportkozpont/videos/24374864065520416