Kerékpárosaink sikerei a Pálinkás Csaba emlékversenyen.

2023-07-19

Vasárnap délután rekkenő hőségben 15 óra után kezdődtek a Pálinkás Csaba nevét viselő utánpótlás és Amatőr kritérium versenyek a Béla Király téren, amely az MKSZ Liga Kupa 5. állomása is volt egyben.

Az U13 és WU15 közös rajttal 9 kört tettek meg a Béla tér- Bezerdj utca- Széchenyi utca- Sétáló utca 1200 m-es igen nehéz emelkedős körből. A kritérium verseny szabályai szerint 3 körönként lehetett az első négy helyezettnek 5-3-2 és 1 pont gyűjtenie, akinek ez nem sikerült annak a végbefutón elért helyezése volt a döntő. Itt Mármarosi Manuel, Rádi Noel U13 fiúkkal, Mármarosi Alexa pedig WU15 lányokkal küzdött meg. Alexa taktikus versenyzéssel mindjárt az első hajrában pontot szerzett, majd a többinél nagy akarattal fenn tudott maradni a szökni próbáló pesti ellenfelén. Így a hőségtől meggyötörve, de a véghajrán is elsőként ért át a célvonalon. Manuel egy a rajtól kezdődő üldöző verseny végén másodikként zárt a norvég (!) ellenfele mögött. Noel hatodik helyen ért célba.

Ezután indult a 12 körös Amatőr férfiak és az U15 fiúk közös rajtja. Itt Tulok-Darida Simon és Mármarosi Marcell volt érdekelt. Simonnak nagyon jól sikerült a rajtja, mert egy amatőr férfival már az első körben elléptek a szegedi és a másik szekszárdi egyesület eddig versenyeket nyerő, de most igen csak meglepett favoritjaitól. Váltott vezetéssel, szépen összedolgozva folyamatosan növelték előnyüket, és majdnem lekörözve a második helyezetteket is, fölényes győzelmet arattak.

 

Eredmények

 

U15                                            12 kör

  1. Tulok-Darida Simon 14 p
  2. Mármarosi Marcell

 

WU15                                        9 kör

  1. Mármarosi Alexa 6 p

 

U13                                            9 kör

  1. Mármarosi Manuel
  2. Rádi Noel

 

Támogatók