200 métert vertek a mezőnyre

2016-06-02

Hosszú kihagyás után ismét országos bajnokságon vettek részt szekszárdi atlétáink, és ha már elindultak győztek is. Az Országos Váltó Bajnokságot május 21-én Budapesten tartották. A 4×1500 méteres nyertes junior váltó tagjai: Szemerei Levente (többszörös korosztályos országos bajnok,válogatott futó) , Csereklei Krisztián (tavaly országos bajnok 3000 méteren) , Deák Bálint (hegyifutó válogatott atléta) , Takács Krisztián (korábbi kiemelkedő országúti kerékpáros , jelenleg 800 méteren a korosztály legjobbjai között tartják számon).

A sportolók edzőjétől, Szőke Gergőtől megtudtuk, hogy a verseny komoly taktikai csatát hozott, mivel előre kellett leadni a versenyzők sorrendjét. Egykori mestere, Németh Gyula bácsi tanításainak köszönhetően kiváló stratégiát építettek fel, így sikerült 200 méteres előnnyel (!!!) célba érniük.

Gergő bízik benne, hogy sikerül továbbra is összetartani a csapatot, mivel véleménye szerint az atléták egyéni eredményeihez is nagyban hozzájárul ez az összhang és sikerélmény.

Támogatók