Taroltak a Szekszárdi Sportközpont úszói Zomboron

2019-02-11

Magyarország, Horvátország és Szerbia 22 úszóklubjának közel 300 versenyzője mérte össze tudását február 9-én szombaton a Zomboron megrendezett Polet Kupán.

Remekül sikerült a téli felkészülés a Szekszárdi Sportközpont ifjú úszó tehetségei számára, amit az idei évadnyitó verseny eredményei kiválóan tükröznek. A zombori megmérettetés óriási terhelést adott sportolóinknak, hiszen volt olyan gyermek, aki tíz számban is rajthoz állt, a népes mezőny miatt pedig még este 9 után is indítottak futamot. Ennek ellenére kimagasló szereplést nyújtott mindenki.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Horváth Luca és Hild Zsanett voltak a 2019-es Polet Kupa csillagai. Ketten együtt nyolc számban összesen 27 rövidpályás korosztályos és felnőtt városi csúcsot döntöttek meg. Luca az egész verseny női abszolút győztese lett, Zsanett pedig a 12-13 éves lányok között szerezte meg az abszolút első helyezést.

Rajtuk kívül Szabó Dorka, Főglein Liza, Horváth Levente, Liszkai Péter és Roszkpf Norman is számos dobogós eredményt bezsebelt.

EREDMÉNYEK

Felnőttek

200 gyors

3.Liszkai Péter 2:02.95

1.Horváth Luca 2:11.65

800 gyors

2. Liszkai Péter 9:06.85

1. Hild Zsanett 9:24.01

2. Horváth Luca 9:36.97

100 gyors

1. Hild Zsanett 1:03.00

50 gyors

1. Horváth Luca 28.34

2. Hild Zsanett 28.53

50 hát

1. Liszkai Péter 28.89

2. Horváth Luca 30.54

100 hát

3. Liszkai Péter 1:03.29

4. Horváth Luca 1:05.97

200 hát

2. Liszkai Péter 2:17.22

3. Horváth Luca 2:19.81

200 mell

2. Horváth Levente 2:47.90

50 pillangó

2.Főglein Liza 32.20

100 pillangó

1. Főglein Liza 1:09.32

200 pillangó

2. Főglein Liza 2:32.29

 

12-_13 évesek

200 gyors

1. Hild Zsanett 2:13.66

100 gyors

1. Hild Zsanett 1:02.22

50 gyors

1. Hild Zsanett 28.72

50 hát

2. Szabó Dorka 36.06

200 hát

3. Szabó Dorka 2:48.21

50 pillangó

2. Hild Zsanett 32.38

100 pillangó

2.Szabó Dorka 1:15.80

100 vegyes

1. Hild Zsanett 1:11.73

 

13-14 évesek

200 hát

3. Roszkopf Norman 2:45.24

Támogatók