Taroltak a szekszárdi atléták a Diákolimpián

2016-06-02

Május 26-31. között Székesfehérvár volt a házigazdája az Országos Diákolimpia Döntőinek atlétikában. A Szekszárdi Sportközpont atlétái szombaton, vasárnap és hétfőn voltak érdekeltek iskoláik színeiben. Szombaton a középiskolások első napján Szemerei Levente 1500 méteren szerzett aranyérmet az I. Béla Gimnáziumnak. Sokáig a mezőnyben bujkált, majd az utolsó 300 méteren robbantott és 4:06-os egyéni csúccsal, elsőként ért célba. Őry Tomi nehezen kezd magára találni. Magasugrásban már voltak biztató kísérletei, 184 centivel végzett. Ignácz Dániel 180 centit ugrott. Fekete Zsófi egész héten beteg volt, így nem sok ereje volt a 400 méterre, Rittberger Dani 100 méteren nem tudott az előfutamból továbbjutni. Deák Bálint 1500 méteren a középmezőnyben végzett.
Vasárnap Szemerei Levente duplázott, magabiztosan nyerte a 3000 méteres síkfutást. Máté Fanni a gerelyhajítás második sorozatában 47 méter 4 centit ért el, ami végül diákolimpiai címet jelentett a számára. A nekifutásán még sokat kell dolgozni, amire most lehetősége lesz, mert meghívták az olimpia reménységek versenyére és az ifjúsági válogatottba is. Az elkövetkező két hétvégén Csehországba utazik, az ifi válogatottba, ahová Levente is meghívást kapott.
Szombat-vasárnap Miskolcon rendezték a Magyar Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságot. Erdélyi Zoltán a férfiak távolugrásában 708 centivel a harmadik helyen végzett. Sajnos, a 4×100-as váltóban megsérült a combhajlítója. Gyógyulásáig kihagyja az edzéseket.
Hétfőn az általános iskolások döntőjére került sor. A III. korcsoportos fiúk távolugró versenyében Andi Péter szerzett szenzációs bronzérmet a Baka István Általános Iskolának az egy évvel idősebbek között. Az ötödik sorozatban elért 550 centiméteres eredményével még vezetett is a versenyben. Az utolsó sorozatban ketten ugrottak nagyobbat. A Dienes 4×100-as fiú váltója a IV. korcsoportban nagyon jó váltásokkal ötödik lett. Mindössze egy tizeddel maradtak el a dobogótól. A váltó tagjai Kulisity Mátyás, Porkoláb Ákos, Rittberger András, Dékány Botond. Szereztünk még két kilencedik helyet: Porkoláb Ákos a IV. korcsoportos fiúk távolugrásában a lehető legkisebb különbséggel maradt le a döntőről. Hárman ugrottak 569 centit, így a második legjobb ugrás döntött a nyolcadik helyről. Ákosnak 567 cm volt, ellenfelének 568 centi! Ez a méreg, nem a ciánkáli! Péceli Tamás lett szintén kilencedik a III. korcsoportosok magasugrásában 150 centivel lett kilencedik, és legjobb 2004-es születésű.
A fiatal atléták a hétfői napon is kaptak két külföldi meghívást: Andi Péter és Péceli Tamás június végén Varsóba utazhat a Nemzetközi Diáksport Fesztiválra.
Mindenkinek gratulálunk, nagyon eredményes diákolimpia döntőket zártunk!

dol+osztkir 102_resize

 

Támogatók