Szemerei Levente Brno-ban bizonyíthat

2016-06-09

Az idei évi teljesítményével Szemerei Levente kivívta, hogy bekerült az Atlétikai Ifjúsági Válogatottba. Súlyát növeli, hogy még csak 16 éves, de így is kiszorította a 17 éves versenytársait.

Levente idén megnyerte a fedettpályás 1500 és 3000 métert, majd Kecskeméten tavasszal első helyzett lett a korosztálya mezeifutó országos bajnokságán. Nemrég váltóban lettek országos bajnokok, ami mellé jött még két diákolimpia arany Székesfehérvárról. Csak idén 6 országos bajnoki címet szerzett, ami alátámasztja korábbi válogatottságának jogosságát. Levente 2014 óta tagja a válogatottnak és bízunk benne, hogy ez megmarad pályafutása végéig.

A hétvégén a magyar válogatott BRNO-ba utazik Csehországba, ahol összemérik erejüket Közép-Európa legtehetségesebb atlétáival. Levente 2000m akadályt fog futni, ahol nagy verseny igérkezik. Cseh riválisa már megfutotta az idén nyáron rendezendő Ifjúsági Európa Bajnokságra (Grúzia-Tbiliszi) a szintet (egyéni csúcsa az egyik legjobb, a korosztályában, Európában).
Levente egy okos versenyzéssel nem csak nemzetének, városának szerezhet megbecsülést, hanem teljesítheti is a kiküldetési szintet Grúziába.

Támogatók