Szemerei Levente a válogatottban is szépen szerepel

2018-06-16

A mai napon Szemerei Levente Csehországban képviselte országunkat és a Szekszárdi Sportközpontot egy U20-as atlétikai viadalon. Öt ország (Lengyel-Szlovák-Cseh-Szlovén-Magyar) legjobbjai érkeztek Vyškov-ban, hogy összemérjék tudásukat.

Minden versenyszámban az adott nemzet két legjobb U20-as versenyzője indult, így futamonként 10 versenyző várta a rajtot. Levinek az idei év komoly változásokat hozott, mivel korosztály váltásának köszönhetően a 2000 méteres akadályfutás 3000-re nőtt. Ebben a számban ez fokozattan számít, mivel nem csak a táv, hanem a gerendák száma is másfélszeresére nővekszik.

Szerencsére nem szegte kedvét a sok változás és kemény munkájának köszönhetően 9:26,3-as idejével a remek 4. helyen ért célba. A versenyt 9.10-es időeredménnyel a lengyel versenyző nyerte, a dobogóhoz 9.20-as időeredmény kellett. Levente 9.34-es egyéni csúcsát 8 másodperccel lefaragva tovább robog a felnőtt nemzetközi mezőny felé.

Zárásként egy érdekes statisztika: Levente eddig minden válogatott versenyén egyéni csúcsot futott. Emiatt reméljük még sokat látjuk a címeres mezben, hiszen edzőjével Szőke Gergővel eltökélt céljuk a felnőtt válogatottság. Hajrá Levi!!!

EREDMÉNYEK

Támogatók