Szekszárdi sportsiker: Szemerei egyéni csúccsal állhatott a dobogó legfelső fokára

2021-02-22
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Fedettpályás Atlétikai Magyar Bajnokságot, ahol Szemerei Levente képviselte Szekszárdot és a Szekszárdi Sportközpontot.

Szemerei a 3000 méteres síkfutás versenyszámban indult és ez volt számára az idei év első országos bajnoksága – tájékoztatott Szőke Gergő, a Szekszárdi Sportközpont atlétikai szakosztályának edzője.

Mint mondta, erre a megmérettetésre úgy készültek, hogy a futamgyőzelemre akár 3-4 induló is esélyes volt, ezért a vereséggel is számoltak.

– Levente felmérte a helyzetet és úgy döntöttünk, hogy ha esetleg vereség is lesz belőle, akkor egy nagyon jó időeredménnyel legyen ez a vereség, azaz fölvállaltuk a vezetést. Mint ismert, középtávfutásban élről nyerni nagyon nehéz, de Levi nagyon pontosan az előre megbeszélt köridőket egymás után hozta és végül ketten maradtak egy újpesti fiúval, akiről tudtuk, hogy Levinél gyorsabb a végén, úgyhogy Levente 2200 méternél mindent egy lapra feltéve robbantott és egy 5-7 méteres előnyt tudott szerezni, ami szerencsére a végéig kitartott – értékelt Szőke Gergő.

Hozzátette: végül mindennek az lett az eredménye, hogy Szemerei a 8 perc 20 másodperces egyéni csúcsát 8 perc 11 másodpercre faragta és ezzel megszerezte az idei év első felnőtt magyar bajnoki címét.

Szőke Gergő kitér rá, hogy Levente a továbbiakban mezei futóversenyekkel fog készülni az idei fő versenyszámára, a tízezer méteres magyar bajnokságra. 2020-ban Levente megnyerte a tízezer méteres felnőtt magyar bajnokságot, így címvédőként fog indulni a megmérettetésen.

– Erre a versenyre egy szombathelyi mezei liga futammal fogunk készülni március elején, illetve egy edzőtábor után a kecskeméti Mezei Futó Országos Bajnokságon szeretnénk szerepelni. Ezt követően, ha minden jól alakul és a vírushelyzet is engedi, akkor Levi egy magaslati edzőtáborban folytatja a felkészülést – részletezte Szemerei edzője.

Forrás: www.radioantritt.hu

Támogatók