Remek eredmények a mezei futóversenyen

2017-04-01

A Szekszárdi Sportközpont atlétika szakosztálya öt – két U13-as és három U11-es – csapatot állított rajthoz a Sport XXI. program Dél-dunántúli régiójának mezei futóversenyén március 30-án. A 2007-ben és 2008-ban születetteknek 1200 métert kellett teljesíteniük a bonyhádi sportpályán. A korosztályból Felkl Dominiknak és Gaál Noéminek nagyon jól jött ki a lépés: Dominik második Noémi pedig harmadik helyen ért célba az igen erős mezőnyben. Csapatban hajszállal maradtak csak le a dobogóról.

Az U13-as csapatokat – akiknek 1800 méteres távot kellett futniuk – betegség gyengítette, így nem tudtak a legjobb összeállításokban indulni. Ennek ellenére a dícséretes ötödik helyet sikerült megszerezniük. Egyéniben kiemelkedett Felkl Benjamin és Deli Bence, akik a hatodik ill. hetedik helyen zártak.

Összességében mind a negyven „atléta-palántánk” szépen és kitartóan szerepelt, reménytelien várjuk a folytatást!

 

Támogatók