Népes mezőny a Sötétvölgyben megrendezett mezei liga versenyen

2017-11-12

Az égiek is figyelemmel voltak a november 11-én Sötétvölgyben megrendezett Twickel Szőlőbirtok Kupára – ami egyben a Mezei Futó Magyar Liga második állomása volt – hiszen csodálatos időben állhatott rajthoz a 259 résztvevő. A megmérettetést a Sportélmény Alapítvány a Szekszárdi Sportközponttal karöltve szervezte. Az évtizedes múltra visszatekintő verseny országos népszerűségnek örvend, ezt bizonyítja, hogy Tatabányáról, Salgótarjánból, Gyuláról és még Debrecenből is érkeztek versenyzők.

A nap a kiegészítő számokkal indult. Az amatőröknél Szűcs Fatima, a Fit Tolna futónője nyerte a 4500 métert, a férfiaknál pedig Molnár Balázs ért be először a célba. Az U11-es kategóriában a lányoknál budapesti – Rákosy Csenge (Postás SE) -, a fiúknál hazai győzelem született. Felkl Dominik nagyon erőteljes hajrájának köszönhetően faképnél tudta hagyni a többieket. Az U13-asok egy teljes kört – 1500 métert – teljesítettek, vagyis minden akadályt le kellett küzdeniük. A fiúknál Malyer Zsombor (TSC-Geotech), a lányoknál Kiss Petra (GyulaSport Nkft.) diadalmaskodott.

A kiegészítő futamok után vették kezdetét a Magyar Liga küzdelmei. A serdülők korcsoportjában hatalmas mezőny gyűlt össze. A 3000 méteres távon végül a fiúknál a dombóvári Esküdt Mihály, a lányoknál pedig Csuta Dorottya (Pegazus Atlétika) szerezte meg az aranyérmet. Az első állomás győztesei közül egyedül az ifjúsági Apáti Bencének sikerült a duplázás, aki fölényes győzelmet aratott korcsoportjában. A lányoknál győri győzelem született: Lendvai Luca tempóját senki nem bírta a végéig tartani.

A juniorok és a felnőttek együtt indultak útnak a nőknél és a férfiaknál is. A válogatott atléták távollétében, – akik az Európa Bajnokságra készülnek Horvátországban, – nyílt küzdelmekre lehetett számítani, ám végül Böhm Lilla és Pápai Márton is magabiztosan győzött felnőtt női, illetve férfi kategóriában. A junior fiúk között hazai győzelem született: Szemerei Levente, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. versenyzője állhatott fel a dobogó tetejére. A lányoknál Hornyák Anna végzett az élen.

A megrendezett nyolc liga-szám első helyezésein hét szakosztály osztozott Sötétvölgyben. A befutónál teával, gyümölccsel, zöldséggel frissülhettek fel a versenyzők, az abszolút dobogósok pedig a névadó Twickel Szőlőbirtok egy-egy palack borát kapták ajándékba.

Támogatók