Létszám rekord a Dél-dunántúli régió első pályaversenyén

2016-06-13

Június 9-én Szekszárdon rendezte a Sportélmény Alapítvány a Sport XXI. program regionális versenyét. Az időjárás ideális volt, a rekord létszámú résztvevők, viszont komoly feladat elé állították a szervezőket és versenybírókat. Mindkét korosztályban 13-13 csapat vett részt a megmérettetésen. Amióta a program elindult atlétikában, ebben a régióban még sosem versenyzett 200 gyermek egyszerre.

 
Az U11-esek körforgásában párosával haladtak körbe a csapatok, ám így is elhúzódott a versenynek e része. 800 méter akadályon három csapat versenyzett egyszerre, majd az átlagolások után kialakult a végeredmény: győzött az AC Bonyhád „A” csapata, második lett a DOVASE „A” csapata, harmadik helyen pedig a PSN ZRT. csapata végzett. A bonyhádiak a hétből öt versenyszámban érték el a legjobb eredményt.

 
Ezzel egy időben az U13-asoknál két magasugró helyen, két hajító helyen és a gödörben párhuzamosan zajlottak az események, sőt a Tamási TAM BAU AK még három kalapácsvetőt is indított a mezőnyben. A verseny végül nagyon izgalmasan alakult, az AC Bonyhád „A” csapata és a Szekszárdi Sportközpont „A” csapata ugyanannyi pontot gyűjtött, így a nyolcadik ember eredménye döntött, mégpedig a bonyhádiak javára. A pécsiek ebben a korosztályban is megszerezték a bronzérmet. Egyénileg mindenképpen dicséretet érdemel Péceli Tamás. A Szekszárdi Sportközpont versenyzője három versenyszámban is 20 pontos teljesítményt ért el: 60 méteren, magasugrásban és hármasugrásban. Szintén max pontos volt Andi Péter (Szekszárdi Sportközpont) 60 méteres síkfutásban, Bózsa Brendon (PSN Zrt.) kislabda hajításban és az AC Bonyhád „A” váltója 8×50 méteres váltófutásban. Érdemes végig böngészni az eredménytablót, mert 2000 méteren is sok kiváló eredmény született.

U11-es korosztály eredménynaplója

U13-as korosztály eredménynaplója

Folytatás ősszel egyéniben!

sportxxi 012 sportxxi 009_resize

Támogatók