Szekszárdi Sportközpont

Kiemelkedő eredmények az atlétika Liga döntőkön

2019-08-28

Augusztus 24-25-én Budapesten a Lantos Mihály Sportcentrumban rendezte a Magyar Atlétikai Szövetség az Ifjúsági és Junior Liga döntőjén.

A döntőbe az a nyolc versenyző jutott versenyszámonként, aki az év során a megadott négy versenyen a legtöbb pontot gyűjtötte. A Szekszárdi Sportközpont atlétái közül Németh Mátyás három-, Szemerei Levente kettő-, Prantner Zoltán pedig egy versenyszámban indult a Junior Liga döntőjében, míg Holacsek Vanda súlylökésben és diszkoszvetésben az Ifjúsági Liga döntőjében.

A verseny első napján Németh Matyi a negyedik sorozatban elért csodálatos egyéni csúcsbeállításával (639 cm) a nyolcadik helyen végzett. Szemerei Levente és Prantner Zoltán 3000 méteres akadályfutásban képviselte a szekszárdi színeket. A versenyszámban Levente könnyed győzelmet aratott, Prantner Zoltán pedig egyéni csúccsal (10:29) a negyedik helyen ért célba.

A döntő második napján Holacsek Vanda kezdett a nagy hőségben súlylökéssel, és szerzett értékes hatodik helyet az erős mezőnyben. Diszkoszvetésben néhány technikai hibát vétett, de így is a hetedik helyen végzett. Szemerei Levente ezen a napon 5000 méteren állt rajthoz. Váltott vezetéssel haladtak 3000 méterig, ami jó tempót eredményezett. A jó tempó pedig második helyett és új egyéni csúcsot ért Levinek.

Zárásul Németh Mátyás parádés versenyzéssel második helyen végzett magasugrásban. 180 centitől 200-ig mindent elsőre ugrott. Matyinak maradt még a végére egy hármasugrás, ahová a számok közötti időrend miatt sietnie kellett. Fáradt versenyzéssel meglepő és rendkívül értékes negyedik helyet szerzett.

A Szekszárdi Sportközpont atlétika szakosztálya összesen 120.000 Ft-ot nyert ezen a sikeres hétvégén.