Kettős szekszárdi siker Kaposváron

2020-09-30

A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola illetve a Kaposvári Sportcentrum adott otthont a Sport XXI. program pályaverseny II. fordulójának a Dél-Dunántúl régióban szeptember 27-én vasárnap. Szép, őszies időben a fiatal versenybírói gárda Lukács Máté vezetésével pörgős versenyt rendezett a hat U11-es, és öt U13-as csapatnak. Ezúttal indult kaposvári és mohácsi csapat is.

Az U11-esek csapatversenyében első helyen végzett Hammer Mária által felkészített gárda a DOVASE és a KASI Csokonai különítménye előtt. A gátváltóból, sprintváltóból, távolugrásból, rúdugrásból, lökésből és hajításból álló körforgásban minden csapatnak jutott egy állomás, majd rövid pihenő után 800 méteres akadályfutásban is próbára tették magukat. Másik csapatunk a hatodik helyen végzett.

Csapattagok – Szekszárdi Sportközpont Garay: Novák Péter, Flaisz Ákos, Gyenes Kristóf, Gyenes Szilárd, Rend Kincső, Csupor Levente, Izer Bence, Tóth Ádám

Szekszárdi Sportközpont kék: Rádi Noel, Schubert Zsiga, Schubert Zsombor, Felkl Emma, Kiss Bódog, Keszthelyi Zita, Nagy Flóra, Illyés Lídia

U13-ban a 60 méter síkfutást és távolugrást mindenki választotta, gumikarika-vetésben és súlylökésben nehezen gyűltek a pontok, míg 1200 méteres akadályfutásban három szekszárdi atléta is elérte a maximális 20 pontot. Felkl Dominik, Orbán-Zaják Péter és Kiss Bendegúz is 4:30-on belül ért célba. Távolugrásban a pécsi Kislaki Péter ért el maximális pontszámot 490 centis ugrásával. A csapatversenyben a Szekszárdi Sportközpont világoskék csapata győzött szép előnnyel, a dobogó második, illetve harmadik fokán mindössze 1 pont választotta el a DOVASE és a PSN Zrt. nyolc fős csapatát. Szakosztályunk még két fiatal csapatot is indított a versenyben, akik szépen helytálltak versenyszámaikban.

Szekszárdi Sportközpont kék: Kaszó Borka, Szabó Kinga, Görföl Zselyke, Posta Gréta, Orbán-Zaják Péter, Felkl Dominik, Kiss Bendegúz, Häckl Ábel

Szekszárdi Sportközpont piros: Molnár Gergő, Rottler Gergely, Kovács Gellért, Erdélyi Barnabás, Benke Eszter, Tibai Panna, Rend Kincső, Nagy Flóra

Szekszárdi Sportközpont zöld: Gréczy Dániel, Gréczy Bálint, Keller Levente, Novák Péter, Keszthelyi Zita, Felkl Emma, Illyés Lídia, Fodor Réka

A csapatok matricát és csokit is kaptak, valamint a házigazdák a két bajnokcsapatnak egy-egy serleget is felajánlottak.

Októberben egyéni versenyt (10.08. Szekszárd) és mezeit (10.20. Zamárdi) is tervezünk a régióban.

Scherer Tamás beszámolója

U11 eredmények

U13 eredmények

Támogatók