Érmekkel megpakolva tértek haza atlétáink Bonyhádról

2017-03-14

Az elmúlt szombaton (03.11) rendezték meg a Bonyhádi Atlétikai Centrumban a Boros Dezső Emlékversenyt, ami ezúttal egy fordulós volt.

A Szekszárdi Sportközpont 2005-2006-ban született atlétái sűrűn léptek a dobogóra a versenyen. Az U13-as lányok között Barabás Kata harmadik lett távolugrásban, hatvan méter síkon pedig Frei Nóra másodikként ért célba. Veress Zsombor is döntőbe került 60-on, de éppenhogy lemaradt a harmadik helyről, ami annak is köszönhető, hogy otthon felejtette szöges cipőjét.

Súlylökésben is remekül szerepeltek sportolóink: Frei Tamás nagy meglepetésre ezüstérmes lett az U13-as fiúknál, Tibai Natasa pedig első versenyén a dobogó harmadik fokára léphetett. Barabás Kata jóvoltából az első aranyérem is megszületett mégpedig magasugrásban, mögötte pedig a szintén szekszárdi pilisi Dóra következett 125 centis egyéni csúccsal. Az U13-as fiúk magasugrásában Török Bertalan szerzett bronzérmet (140 centis ugrással!!!), de Trapp Olivér is egyéni csúcsot ért el.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy egy sikeres generáció van kialakulóban!

Támogatók