Szekszárdi érmek és egyéni csúcsok az atlétikai országos bajnokságon

2018-07-17

Az elmúlt hétvégén Miskolcon csaptak össze az ország legjobb újonc és serdülő korosztályos atlétái, akik között természetesen ott voltak a Szekszárdi Sportközpont fiataljai is. A kétnapos versenyen rengeteg kiváló eredmény született, a fénylő érmeket pedig ezúttal az újonc korosztály szállította.

A szombati nap rögtön remekül indult: 80 méteres síkfutásban a lányoknál és a fiúknál is szoríthattunk a döntőben szekszárdi gyermekért. Barna Tamás a megsüvegelendő hetedik helyet szerezte meg, Frei Nóri pedig egy remek futással ezüstérmet szerzett!

Ezt követően a fiúk 1000 méteres akadályfutásában Felkl Benjámin brillírozott. A mezőnyt egy kamikáze rajt szétdarabolta, ám Beni higgadtan, saját tempóját futva folyamatosan érte utol az elfáradt versenyzőket, és a bronzérmet jelentő harmadik helyig meg sem állt.

Az első napon Barabás Kata a lányok magasugrásában negyedik, Zsiga Levente a fiúk távolugrásában az ötödik helyet szerezte meg.

Vasárnap ismét a sprintereink kezdtek jól: Frei Nóra 300 méteres síkfutásban esélyt sem adott az ellenfeleinek. Ahogy kijött a rajtgépből látszott, hogy nagy eredmény lesz a vége. Kiváló 43,21 másodperces idővel elsőként ért célba és lett országos bajnok. Barna Tamás az előző naphoz hasonlóan ismét hetedik lett.

A verseny végére pedig megjött a titkon remélt érem. Zsiga Levente az újonc fiúk magasugrásában bátran és határozottan versenyezve, 149 centis egyéni csúccsal lett második.

2004-es születésű atlétáink is lelkesedéssel vették fel a harcot serdülőben a 2003-asokkal, de ebben az életkorban még sokat számít az egy év különbség. A lényeg az, hogy egyéni csúcsokkal megtettek minden tőlük telhetőt. Nagy létszámú csapatunk eredményesen zárta a nyári szezon utolsó bajnokságát.

Gratulálunk a fiataloknak és természetesen edzőiknek!

Támogatók