Szekszárdi Sportközpont

Eddigi legjobb szereplését érte el a Sportközpont távfutó csapata

2020-10-25

Kecskeméten került megrendezésre a 112. Mezeifutó Magyar Bajnokság október 24-én szombaton. A rangos verseny pikantériája, hogy egyetlen nap rendeznek bajnoki futamot az összes korosztálynak, amelyen nem csak az atléták, hanem a triatlonosok, öttusázók és más sportág legjobbjai is rajthoz állnak, hiszen az egyéni verseny mellett, 3 fős egyesületi csapatversenyben is hirdetnek bajnoki helyezéseket. A Szekszárdi Sportközpont különítménye szenzációsan szerepelt a megmérettetésen, összesen 7 bajnoki éremmel tértek haza!

Az eredmények közül kiemelendő Szemerei Levente U23-as győzelme és a felnőtt abszolút második helye. A felnőttek között egyedül az a Bicsák Bence tudta megelőzni, aki a jövőre megrendezendő tokiói olimpián éremesélyesként fog rajthoz állni triatlonban.

Szőke Gergő edzőnk különösen büszke a serdülő fiú csapat országos bajnoki címére, amelyet Gyányi Zsombor húzott egy izgalmas nagy hajrában szerzett egyéni 3. helyezéssel!

Első bálozó legkisebb versenyzőink is bizonyították tehetségüket, hiszen az U13-as fiú és leány csapatunk is harmadik helyezést ért el, ahol Felkl Dominik szintén nagyon szoros küzdelemben az egyéni második helyet szerezte meg.

EREDMÉNYEK

U13

Kercsmár Boglárka 7. hely

Görföl Zselyke 14. hely

Mészáros Milla 25. hely

Gorján Regina 29. hely (Csapat 3. hely)

Felkl Dominik 2. hely

Kiss Bendegúz 12. hely

Molnár Gergő 25. hely (Csapat 3. hely)

Újonc korosztály

Istlstekker Boglárka 12. hely

Végh Zsombor 10. hely

Serdülő korosztály

Gyányi Zsombor 3. hely

Felkl Benjámin 11. hely

Mészáros Balázs 27. hely

Plessz Gábor 33. hely

Maczkó Zsombor 34. hely

Deli Bence 34. hely (“A”Csapat 1. hely) (“B”Csapat 7. hely)

Ifjúsági korosztály

Istlstekker Balázs 10. hely

Hahn Máriusz 26. hely

Tóth Ákos 30. hely (Csapat 7. hely)

U23-as korosztály

Szemerei Levente 1. hely

Felnőtt korosztály

Szemerei Levente 2. hely