Biztató eredmények a Fedettpályás Serdülő OB-n

2020-02-12

Népes csapattal vett részt a Szekszárdi Sportközpont atlétika szakosztálya a hétvégén megrendezett Országos Fedettpályás Serdülő Bajnokságon. Hihetetlenül erős mezőny gyűlt össze a budapesti BOK Csarnokban, minden helyezésért óriási harc folyt, így már a legjobb nyolc közé kerülni is nagy teljesítménynek számított. Ez volt az első verseny idén, ahol Serdülő Liga pontokat lehetett gyűjteni.

Az első nap Barna Tamásnak nagyon jól alakult: harmadikként jutott a 60 méteres gátfutás döntőjébe, ahol sajnos belerúgott a második gátba, kiesett a ritmusból, de még így is megszerezte a negyedik helyet. A nap végén még bevállalta a 300 métert is, 40,98-as idővel – futamgyőzelemmel – a tizennegyedik helyen végzett.

Szintén a negyedik helyet szerezte meg Zsiga Levente távolugrásban. Az ötödik sorozatban ugrott 591 cm ráadásul egyéni csúcs is.

Merk Bálint jól helyt állt az egy évvel idősebbek között első serdülő bajnokságán. Magasugrásban 155 centivel a hatodik helyen végzett. Emellett 60 méteres gátfutásban megjavította egyéni legjobbját.

Az első napot a középtávfutó fiúk zárták 1500 méteren, Felkl Benjamin és Gyányi Zsombor 4:46-os idővel szinte egyszerre értek célba megszerezve így a 14. és 15. helyet.

Vasárnap a lányok távolugrásában a sok induló miatt három csoportra osztották a mezőnyt. Kiss Kata Ramóna előkelő társaságba került a harmadik csoportba. Az első két ugrása nagyon jól össze lett rakva egy apró szépséghibával, hogy mindkétszer három centit belépett. Végül 485 centivel a 9. helyen fejezte be a versenyt.

Braun Panna nagyszerűen versenyzett a lányok magasugrásában. Elsőre vitte a 140 centit, másodikra az egyéni csúcsot jelentő 145 centit, sőt harmadikra átjutott a 150 centin is. Nagyon lelkes versenyzéssel lett nyolcadik, pontszerző a Serdülő Ligában.

Jó tempóban köröztek a 3000 méter első futamában Felkl Benjamin és Plessz Gábor. Beni nagyon szépen felépítette a futamát, és végül meg is nyerte, összesítésben pedig a 9. helyet szerezte meg. Gábor sok erőt hagyott a végére, egy nagy hajrára, ami a 14. helyre volt elég. Gyányi Zsombor a második futamban okosan kezdett, nem ment el az erősen kezdő élbollyal, majd folyamatosan zárkózva, egy-egy élbolyról leszakadó embert megelőzve, 10 mp belüli idővel lett hetedik.

A végére maradtak a váltók, mindkét nemben állítottunk rajthoz váltót felkészülési, csapatépítő jelleggel, reménykedve abban, hogy esetleg elcsíphetünk egy jó helyezést. A fiúk és a lányok is remekül futottak, és a váltásokat is szépen megoldották. A nagy szakosztályok erős csapataival nehéz felvenni a versenyt, ezért a fiúk hetedik, a lányok tizenegyedik helyezése szép helytállásnak számít. Lányok: Kiss Kata Ramóna, Potyondi Luca, Braun Marianna, Frei Nóra, fiúk: Barna Tamás, Szilágyi Tamás, Merk Bálint, Zsiga Levente.

Az erős mezőnyben elért helyezések biztatóak a szabadtéri szezonra nézve.

Fotó: Budai Aladár

Támogatók