10 kilométer Szombathelyen

2016-09-26

Két szekszárdi távfutó, Zsigmond Előd és Deák Bálint képviselte a Szekszárdi Sportközpontot a harmadik alkalommal megrendezett Szombathelyi Futófesztiválon, ahol az országos utcai 10 km-es bajnokságot szervezték szeptember 25-én. Sajnos Orsós Zoltán térde nem jött helyre a versenyre, ezért az egyesületek közötti versenybe nem tudtak beszállni a srácok, így elmaradt a tavalyi bronzérem megismétlése.

A népes mezőnybe az ország minden tájáról érkeztek versenyzők. A szezon végéhez közeledve más sportágak (gyaloglás-triatlon-öttusa) versenyzői is rajthoz álltak, ezzel is emelve a verseny színvonalát. A riói olimpiát megjárt gyaloglók – Srp Miklós, Venyercsány Bence, Récsei Rita – és Vanek Margit triatlonos is úgy döntött, kipróbálja magát 10km-en, betonon.

A versenyt egy 2,5 km-es háztömb körüli pályán bonyolították le, ahol együtt rajtolt a junior és felnőtt férfi mezőny. Ez bizonyos szempontból nehezítette a körülményeket, mivel átláthatatlan volt a pillanatnyi helyezés, valamint a fiataloknak lehetőséget adott, hogy „elfussák” magukat. A szekszárdi különítmény erre számított, így a két futó a mezőny végén, saját tempót futva kezdett.

A második kör közepén már kezdtek kirajzolódni az erőviszonyok, kicsit megnyúlt a mezőny. Ekkor Deák Bálint (junior korosztály) a 7-8. hely körül állt, Zsigmond Előd 20-25 másodperccel előtte a felnőtt mezőny 15-20. helye körül falta a métereket.

Mindketten kiválóan osztották be erejüket, így végül Bálint a juniorok között egyéni legjobb idejével a 4. helyet szerezte meg, Előd pedig a felnőtt magyar mezőny 11. helyén ért célba.

A felkészülés tükrében elmondható, hogy kihozták a maximumot a srácok a versenyből! Gratulálunk!

Eredmények :

Zsigmond Előd 10 km felnőtt 11. hely (32:33)

Deák Bálint 10 km junior 4. hely (34:03)

2246_97280_img_9233_n

Támogatók