Szekszárdi Sportközpont

Remek eredményt értek el atlétáink az IFI EB-n

2016-07-20

Élményekkel telve és épségben tértek haza atlétáink  Grúziából, az első alkalommal megrendezett Ifjúsági Európa-Bajnokságról.

Máté Fanni szombaton korán reggel (magyar idő szerint reggel 7-kor) selejtezett a lányok gerelyhajításában. Három kísérleténél dobásról dobásra javított, és 46.10 méterrel csoportjában a kilencedik lett. Miután fél 10től a B csoport is leversenyzett, kialakult a döntő mezőnye. 48.45 kellett a döntőhöz, Fanni összesítésben a 18. helyen végzett.

6:05,1-es idővel, több mint 5 másodpercet javítva eddigi egyéni csúcsán, 17. helyen zárt Szemerei Levente 2000 m akadályfutásban.

Ifjúsági Európa-bajnokságról lévén szó, a versenyen 16-17 éves versenyzők indulhattak. Ebben a korban még nagyon nagy előny az egy év (Levente még csak első éves ifi – 16 éves), így már önmagában a szintteljesítés is hatalmas öröm volt.

Levente kiváló felkészítést kapott edzőjétől Szőke Gergőtől: az utazást hosszas személyes beszélgetések, versenyszimulációk előzték meg. A verseny előtti nevezések alapján már lehetett tudni, hogy kinek milyen egyéni csúcsa van, így könnyű volt erősorrendet állítani. Ekkor a 36 versenyző közül Levente a 32. helyen állt a papírforma alapján. A nagy létszám miatt a verseny a következőképpen lett lebonyolítva:  három 12 fős előfutamot rendeztek, ahonnan az első három helyezett automatikusan kvalifikálta magát a 15 fős döntőbe, a maradék hat hely pedig az előfutamban teljesített időeredmények alapján lett feltöltve. Levente az első előfutamba került. Egyéni csúcsa (6:10,9) a futamában a leggyengébb volt, öt atléta már 6 perc alatt tudta futni a 2000 m akadályt.

A tökéletesen felépített taktikának köszönhetően Levi nagyon okosan versenyzett, kimaradt a lökdösődésekből, végül a nagyszerű hatodik helyen végzett.

Következett a második előfutam, ahol két atléta jobb időt futott, mint Levente, de így is még a döntős 14. helyen várta a harmadik és egyben utolsó előfutamot, ahol a legerősebb versenyzők kaptak helyet. Nagyon jó időt futottak, így Levi ha egy hajszállal is (hét tized másodperccel), de lemaradt a döntőt érő helyről.

Az, hogy a hosszú évek munkáját, pont egy Európa-bajnokságon tudta megmutatni, ráadásul élete legjobb futásával, az nagyon komoly versenyzési erényeket mutat!

A munka nem áll meg Leventéék tovább dolgoznak. Szőke Gergő úgy véli, ha megmarad az alázat, a kitartás, és az önfegyelem, akkor nagy esélye van a fiatal tehetségnek kijutni a jövő évi Ifjúsági Világbajnokságra Kenyába.

Gratulálunk atlétáinknak, csak így tovább!

Tekintsd meg Levente futását az alábbi videón: