Hild Zsanett dobogós az Országos Gyermek Úszóbajnokságon

2018-07-23

Figyelemre méltóan népes és minőségi mezőny gyűlt össze (89 egyesület, 486 sportoló) a július 18-21-e között 51. alkalommal megrendezett Gyermek Úszó Országos Bajnokságon, az impozáns kecskeméti uszodában. A Szekszárdi Sportközpont fiatal sportolói kiváló teljesítményt nyújtottak a megmérettetésen, ötször kerültek döntőbe.

Liszkai Péter legjobb formájában érkezett meg az országos versenyre, így sikerült mind az öt versenyszámában aranyjelvényes szintet és egyéni csúcsot úsznia. Sőt, 200 vegyesen a városi korosztályos rekordot is megdöntötte, a 100 méteres hátúszás döntőjében pedig 6. helyezést ért el.

Hild Zsanett ismét megvillantotta kiemelkedő tehetségét. Az első napon 50 gyorson 77 induló közül bekerült a nyolcas döntőbe, ahol végül óriási küzdelem után csúszott le a dobogóról és a negyedik helyet szerezte meg. A folytatásban 400 és 100 méteres gyorsúszásban is döntőbe került, ahol a nagyon erős mezőnyben 7. és 5. helyezést ért el.

Azonban Zsanett itt még nem fejezte be a sikerek és az új városi felnőtt csúcsok halmozását. Az utolsó napon a 200 méteres gyorsúszás döntőjében fantasztikus és érett versenyzéssel, az egész mezőny legjobb 50 méterét produkálva, saját egyéni rekordját 7, a felnőtt városi csúcsot pedig 3,5 másodperccel megdöntve a dobogó harmadik fokára állhatott.

Eredmények:

50 gyors: 4. Hild Zsanett  0:28,47 – új városi felnőtt csúcs

400 gyors: 7. Hild Zsanett  4:43,60 . új városi felnőtt csúcs

100 hát: 6. Liszkai Péter  1:04,98 (előfutamban 1:04,51); 17.Handa Dóra 1:12,41

200 vegyes: 18. Liszkai Péter 2:24,48 – új városi korosztályos csúcs

200 mell: 26. Horváth Levente 2:50,94

100 gyors: 5. Hild Zsanett 1:01,73 – új városi felnőtt csúcs

200 hát: 13. Liszkai Péter 2:22,11

200 gyors: 3. Hild Zsanett 2:14,33 – új városi felnőtt csúcs; 13. Liszkai Péter 2:07,22

Támogatók